Hallgatói szerint Navracsics Tibor "a legjobb tanár az egyetemen"
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanít.
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanít.
Márciusra ígért megállapodást a kormány az Erasmussal kapcsolatban, de még május végére sem történt előrelépés, pedig júliusban a 21 magyar egyetemből 18-nak lejár a szerződése.
Korábban azt nyilatkozta, hogy várhatóan márciusra megegyeznek az EU-val, de amennyiben neki felróható okokból mégsem sikerül a megállapodás beadja lemondását.
Navracsics Tibor szerint egyelőre nem látni, mikor tud megegyezni a kormány az Európai Bizottsággal az Erasmus+ és a Horizont Európa programok fínanszírozásáról.
Elfogadták a státusztörvényt, de elmaradtak a tiltakozások, helyette kétezer pedagógus jelezte a felmondását a hónap végéig. Ezek voltak 2023 júliusának legfontosabb történései,
Bár a forrásokat szerdán jóváhagyták, még hetekbe telhet azok megérkezése, így a Belügyminisztérium egyelőre csak 10 százalékos béremelést ígér.
A GINOP Plusz és a területfejlesztési TOP Plusz felzákóztatási programokat előfinanszírozta a kormány, a pedagógusbérek emelése viszont már nem fér bele a költségvetésbe.
Továbbra is megoldatlan a csereprogramok uniós finanszírozásának ügye, az álláspontok inkább távolodnak, mintsem közelednek egymáshoz.
Indoklás nem volt, csak annyi, hogy „lemondására tekintettel” szűnt meg a jogviszonya.
Az európai uniós forrásokért felelős miniszter úgy látja, Magyarország közel áll ahhoz, hogy megállapodjon az uniós támogatásokról az Európai Bizottsággal és az Erasmus előtt is újra megnyíljanak a korábban lezárt kapuk.
Továbbra is folynak a tárgyalások az Európai Bizottság és a magyar kormány között a befagyasztott uniós támogatásokról.
Szakértők szerint "csak a jéghegy csúcsa", hogy aktív politikusok ültek az egyetemi kuratóriumok élén, a probléma ennél sokkal mélyebb.
Hat plusz hat évben maximalizálták a kuratóriumi mandátum hosszát, és új összeférhetetlenségi szabályokat hoztak.
Navracsics Tibor szerint Orbán Viktor támogatja a miniszteri összeférhetetlenség kimondását.
Mindenki arra kíváncsi, mit is tesznek pontosan annak érdekében, hogy a magyar modellváltó egyetemek ne szoruljanak ki a nemzetközi csereprogramokból.
Részünkről nem akadály, ha az Európai Bizottság azt veti fel, hogy a politikusok ne lehessenek tagjai ezeknek a kuratóriumoknak, akkor szabályozással ezt is meg tudjuk oldani – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Brüsszelben.
A tárca nélküli miniszter az oktatásért és a költségvetési ügyekért felelős uniós biztosokkal tárgyal a befagyasztott támogatásokról.
Persze csak akkor mondana le a miniszter, ha neki felróható okokból nem jön össze a megállapodás az ügyben. Jövő héten Varga Judit igazságügyi miniszter is tárgyal a kérdésben.
A területfejlesztési és uniós források felhasználásért felelős miniszter hamarosan Brüsszelbe utazik, hogy uniós biztosokkal tárgyaljon az Erasmusról.
Az uniós biztos úgy véli, a CEU ügye még nincs lezárva.